Igen, egy hónapja lógok az Iron Horses buli képeivel, hamarosan fel is pakolom őket, de van egy rossz hírem: a Wild-ban is az én cikkem fog megjelenni róla, beeee... Ennek legyártása meg időbe telt, bár ez nem látszódik rajta... :)
Addig is itt egy Quimby-dal, Kiss Tibor zseniális dalszövegével, természetesen nálam a Csík zenekar verziójával. Vállalom, hogy bár imádom K.T. verseit, de azért nálam 100 népzenei koncert, mint egy Quimby, amire csak annyi a magyarázat, hogy már általános iskolás korom óta néprajzos versenyekre jártam, viszont az alternatív rockhoz kell nekem 2 pohár bor meg a Kiscsillagos Krisztám. Most kivételesen senki sem motorozik a videóklipben.
Amúgy ezt a dalt nem lehet szívvérzés nélkül hallgatni, vigyázat!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. július 24., péntek
2009. február 5., csütörtök
Takarítottam
a leveleim között, és erre a versre bukkantam. Anno féltve őrzött kulcs volt, azóta leomlottak a falak és kiderült, hogy a való világ meg egy légüres tér... (kép: Gustave Klimt: Danaé)Pilinszky János
Üzenet az üvegvárból
Körülöttem hűvös, kék üvegfalat
kemény lapokból vont a végzetem,
magamba zárni minden élesen
kiszállni-készült, izzó nyílhegyet,
mit képzelet kovácsolt, vágy lövelt,
való világba ütni ércfejét.
Anyagtalan lehetsz csupán enyém,
a zárt üvegfal gátlón visszatart
- mint víztartó az úszkáló halat, -
hogy hozzád érjek és te testtel érj, -
maradsz te nekem puszta forma, fény,
a képzeletnek engedő anyag.
E lágy elemből gyúrom győztesen
veled-csatázó, karcsú szobrodat,
ki átkarol, ha itt az alkonyat,
velem dalol, ha vérem énekel
az álom oldó, híg esőiben,
s velem virrad meg minden hajnalon,
hogy nappalomnak számos gondja közt
kinyíló számos, rejtett résen át
belémeressze súlyos áramát,
s a pattanásig töltve véremet
ölelni űzzön, míg a dúlt ideg
szederjes szájjal egyre ordítoz.
De bűvös váram tűzálló üveg!
falát hiába vívja vérsugár,
olvasztja száz szikrás idegfonál,
nem olvad, pattan szét, - de szívtelen,
szűkös terébe azt, mit szív terem:
bezárja sűrű, fojtó lázaim.
Hogy küszködöm, hogy zúznám szét magam!
hogy játszanám ki rendelt végzetem!
hogy lennék egyszer én is meztelen!
csak érezhetném pőre bőrömön
mint borzad át (a) végső, nyilt öröm,
- de mégis, így is mondom: jól van ez.
- Mert néha látlak, késő délután,
amint a tóra mész, te szép modell,
s ilyenkor álom-másod nesztelen
utadba áll: mint kíntól kergetett,
egymáshoz űzött, megtévedt kezek
imádkoztok veszendő lelkemért.
2009. január 9., péntek
...
Bagesz, tudom, hogy nem szereted a bemásolt verseimet, de sajnálom, hogy ezt a verset csak nemrég olvastam el és nem 5 éve, akkor nagyon elküldtem volna az egyik exemnek. Most meg már nincs értelme. De azért ... :)
Baranyi Ferenc
A nyolcadik ajtó
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
S azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?
Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!
Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Baranyi Ferenc
A nyolcadik ajtó
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
S azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?
Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!
Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
2008. november 13., csütörtök
Lovas a temetőben
Na még egy vers, aztán újra képek jönnek. :) Ami a képet illeti, kivételesen idegen tollakkal (Derkovits Gyula grafikájával) ékeskedem...József Attila: Lovas a temetőben
Ha jő a sápadt ifjú-Éjjel,
Kit csókkal vár a Nap leánya,
Kitárul két temetőkapu
S belovagol búsan-frissen
Az álmok kapitánya.
Bukott vezér, könnyet is hullat,
Bús daccal bolyong szerte-széjjel,
Lova már nyihog, gödröt kapar,
Riadtan várja. - Sok a sír
S fut a Holddal az Éjjel.
Uj hant előtt sóhajtva áll meg,
De kemény marka vasba szorul.
És megy és jár sok sír között
- Még a Hajnal is kacagja -
Részegedve, botorul.
Lovára borul. Visszaüget,
Búcsút int minden hulla-rögnek.
S az eliramló lovas után
Álomtemetőből vissza
A vágyak dübörögnek.
2008. november 12., szerda
Játszanék Veled

Elkezdtem rap-zenét hallgatni, itt a vég! :) (egyszerűen csak tetszenek Pásztor Anna szövegei :P)
tudod, légből épít várat,
ha valaki magára várat,
a létnek menni, lenni kell,
mert az idő bár állni látszik,
a mutató meg nem állhat.
válhat mára minden tegnap,
bár, ha sokat tolat egy vonat,
végül vakvágányra állhat.
ha a nyugat a vak semmibe mutat,
a keleti karma a lelkem akarja,
északon részegen a szívem meztelen,
fél a déli hőtől, ő már jobbat nem remél.
hát te mutass most utat, szerelem!
keresem, de nem találom,
négy égtájon a helyem.
(Anna and the Barbies: Játszanék Veled)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)