Sons of Anarchy

Amerika 3 éve futó téboly-tévésorozatában Charming egy képzeletbeli kaliforniai kisváros, ahol jó ideje megállt a fejlődés. A seriff és a törvényen kívüliek egyezsége szerint ugyanis a településen csak a helyi motoros banda üzletelhet, cserében a kábítószer, a gyilkosságok és a kizsákmányoló multicégek a városhatáron kívül maradnak.

Ez a motorosklub a Sons of Anarchy MC, vagy ahogy egymás között nevezik magukat: SAMCRO (teljes nevük, a Sons of Anarchy Motorcycle Club Redwood Original rövidítése). A tagok „mellékállásban” egy szervizt üzemeltetnek, a fő bevételük azonban illegális fegyverkereskedelemből származik. Hol riválisuknak, a Mayans MC-nek, hol a kínai maffiának, hol pedig a fekete utcai harcosokból álló One-Niners-nek adják tovább az IRA-tól beszerzett fegyvereket, emiatt aztán rendszeresen bajba is kerülnek. A probléma tehát egyrészt innen adódik, de a klubot belső feszültségek is ostorozzák, amióta Jax – az egyik alapító fia – elolvassa balesetben elhunyt apja könyvét, amelyből kiderül, hogy a SOA-t eredetileg nem a bűnözés, hanem egészen más cél (Emma Goldman, a XX. század egyik legismertebb anarchistájának eszméje) vezérelte.

Kiindulópontnak ennyi elég is, hiszen a cikk nem azzal a céllal készült, hogy lelője az összes poént, de talán ez a néhány sor felkelti ama bikerek figyelmét is, akik esetleg még nem futottak össze ezzel a rendkívüli sorozattal…. bár szélvészgyorsasággal terjed itthon a profin feliratozott kalózváltozat.  Rendkívülit írtam, mert ez egy olyan alkotás, ahol végre „nincs tele baromságokkal a klubélet bemutatása, izgalmas a forgatókönyv, és profi a felvétel, mert ha elesik valaki, az nem olyan, mint a Szelíd motorosok végén, mikor repül egy hibátlan első kerék az úton” (Retép, Wild magazin No. 183.)

A filmben felcsendülő dalok kiválasztásánál sem hibáztak az alkotók. A Sympathy For The Devil hallatán a hideg futkározik a hátadon, mivel az akusztikus gitárra áthangszerelt Stones nóta akkor hangzik fel, amikor a Mayans MC presije a saját fiát áldozza fel a SOA-val megbékélés érdekében. Alice Cooper I’m Eighteen-je félelmetes hangulatot biztosít egy kirúgott klubtag tetovált colorjának leégetéséhez, és Andy Williams csacska slágere (Can’t Get Used To Losing You) is teljesen más értelmet nyer, ha egy ATF ügynök meggyilkolását festik vele alá.

Ebben a sorozatban az is jó, hogy a színészek totál hitelesek, pedig a történet kiagyalója, Kurt Sutter még saját magát is beleálmodta a filmbe (a börtönben raboskodó alapító-klubtagot, Big Otto Delaney-t alakítja). Henry Rollins, a Rollins Band énekese képes elhitetni velünk, hogy hithű neonáci, de karizmatikus személyisége miatt mégsem tudjuk őt eléggé gyűlölni ezért… mint ahogy az ősellenség Mayans presi-jét alakító Emilio Rivera-t sem. És ugyan az sem piti, hogy az egyik részben Stephen King, a világhírű horror-író is színre lép, de igazából akkor fogsz majd padlót, amikor a harmadik évad egyik szerepében megpillantod Sonny Barger-t (igen, Róla van szó), aki – az én olvasatomban – ezzel a gesztussal áldását adta a sorozatra!

A Jax alakját életre keltő Charlie Hunnam az elején még furának tűnik Kurt Cobain-es kinézetével, kitérdelt rapper gatyájával és félméteres kilengésekkel tarkított járásával, de egy idő után szódával elmegy. A SOA presi Clay Morrow-t megformáló Ron Perlman (Hellboy, Police Academy) zseniális, a Jax anyját és Clay feleségét alakító Katey Sagal pedig végre kitör a Rém rendes család Peggy Bundy-jának idegesítő szerepéből… nem véletlen, hogy a szálakat a háttérből irányító „Motorcycle Mamát” idén januárban Golden Globe díjjal jutalmazták.       

Csak egy dolgot sajnálok nagyon. Bár a második évad végén az egyik szereplő Budapestre vált repülőjegyet, de – bármennyire is ígérik – eddig még nem sikerült egyik hazai tévécsatornán sem otthonra lelnie a Sons of Anarchy-nak!

Írta: Sandy, Wild magazin

Kép: Screenrant