Tolna megye várai - Dunaföldvár, Simontornya, Ozora

A szalki buli szombatján egy kis vártúrát terveztünk be, de most már a Duna túloldalán. C.-ék hazaindultak, így M. csatlakozott hozzánk. A 70 km-re lévő ozorai Pipo várát lőttük be, ill. az útba eső simontornyai várat.

M. vetette fel, hogy nézzük meg a dunaföldvári Öreg- vagy Török-tornyot is.

Bár a XVI. század elején épült, jelentős szerepet 1703-ban kapott, amikor a legendás kuruc generális, Vak Bottyán foglalta el helységet, amely így a szabadságharc leveréséig a dunántúli hadjárat egyik központja lett.




A helytörténeti kiállítás mellett megnéztük a vár börtönét is, ahol az egyik cellában egy rab a falra festette elfogatását és az előtte álló kivégzést.



A csajok persze mindent végigpróbáltak a rabok bilincseit és a kuruc egyenruhát is. Ekkor már kezdett úrrá lenni a motor miatti rosszkedv, de ezt már én sem bírtam röhögés nélkül.

És, és, és fenn a toronyban ott volt ez a szépséges koffer! Amint megláttam, már nem nagyon érdekelt a kilátás, pedig azért másztunk fel... :)

A simontornyai vár a XIII. században épült. Elkészülte után kézről kézre adták a különböző tulajdonosok, mely a külsején is meglátszódik, hiszen újabb és újabb átépítéseken esett át.

Mire a vár elé értünk, jócskán lehűlt a levegő, ráadásul a vármúzeumot is zárva találtuk.

Az Igar-Vámpusztai Strasszer-kastélyt csak véletlenül szúrtam ki a fák között, szerencsére a csajok ismernek annyira, hogy tudják: nekem itt muszáj megállnom!

Körbejárva az épületet egyből kiderült, hogy nem csak mi fedeztük fel, hanem a bontott téglát "gyűjtők" is... :( A neten utána néztem, gyenge 28 milláért bárki magáévá teheti...

Indultunk is tovább Ozorára. A firenzei származású Pipo építette a XV. században az itteni eredetileg gótikus stílusú várat. Ahhoz képest, hogy anno a törökök játszva bevették, mi baromi nehezen találtuk a bejáratot. A lassan szemerkélni kezdő esőben nem akartunk sokat sétálgatni, így megmásztuk az egykori várárkot. Utána láttuk csak, hogy kb. a vár bejáratáig fel lehet menni motorral/kocsival…

Belül a reneszánsz termeken és az Eszterházyak emléktárgyain kívül látható egy három méter magas kitömött jegesmedve is, de a csajokkal arra jutottunk, hogy az élőlényeket élve jobban szeretjük.

A korgó gyomrunk a saját életben maradásunkra is figyelmeztetett, eszünkbe juttatva az Iron Horses bulin árusított, ránk váró isteni töltött lepényt.

Iron Horses MC, Rock & Ride! Party, Szalkszentmárton

Úgy tűnik, idén az időjárás úgy szívatja meg a motorostalálkozók szervezőit és látogatóit, ahogy a nagykönyvben, a Gesta Bikericumban meg vagyon írva. Hétköznap az ember gyereke rásül a motor forró ülésére, és lelki szemei előtt már csak az árnyékos sörsátor lebeg, szombaton meg már az esőkongresszust tartó felhők elől menekül ugyanoda.



Néhány éve volt egy olyan nyár, amikor szinte csak esőben motoroztam, idén csupán Fortuna hatalmas kegye miatt lehet, hogy az ég csak azután sírja el magát, miután már elértem az úti célomat.




Valakinek persze ez sem elég, és az elromlott motorja okán meríti bele szívószálát az élet keserű poharába.




Ennek ellenére bíztam a jó hangulatú buliban, pedig az időjósok szerint az Iron Horses MC nyári találkozóját is fenyegette az ázós tendencia.



Aki csak tehette, csütörtökön és pénteken az alföldi hőség elől a szalki bányatóba menekült, és csak az esti koncertek tudtak méltón konkurálni az önfeledt dagonyázásnak.




Mit rá vannak izgulva erre a zümmögő filctollra - Tattoo & Piercing Érd



A szép tetoválásaik mellett gyönyörű ékszereik is vannak. Ismerek is egy millarca nevű ezüstmániás csajt, aki olthatatlan szerelemre gyulladt az egyik láncuk iránt, amivel hamarosan nem csak plátói lesz... Édesanyám persze már a legutóbb végigmért, majd nevetve közölte: Kislányom, téged már lassan érdemes leütni...

A buli első napján a Blues Company, másnapján a Cool Head Clan, az Ismerős Arcok és a Zöld Kereszt koncertje csalta a színpad elé a motoros népet, majd Waszlavik László vette birtokba a sörsátorban található kisszínpadot.

Az aznapi übergyaloglós túra korán a hálózsákomba terelt, így szerencsére azt már nem hallottam, amikor néhány karaoke-harcos hamisan énekelt magyar nótákkal kergette a kétségbeesés szélére a jelenlevőket.

A szombati nap is jól indult. A felkészült motoros lányok (túra alatt vásárolt) cukordinnyét és házi csokis kekszet reggeliztek, irigy pillantások kereszttüzében.

Napközben Gyula, a műsorvezető, a vezeték nélküli mikrofon lehetőségeit kihasználva, rögtönzött interjúival pillanatok alatt emelte a celebek sorába azon óvatlan motorosokat, akik nem bujdostak el időben előle. Kárpótlásul viszont fizette annak a sörét, aki elsőként győzte le őt a lövészversenyen! (Potyasört sörivó-versenyen is lehetett zsákmányolni.)

Aztán megérkezett a beígért zuhé, de csak miután lezajlott a felvonulás és Erdei Balázs stunt-bemutatója. Lehet, hogy én már egy beöregedett, komótos bikernyanya vagyok, de a műsorát féltéssel vegyített elismeréssel nézve csak ezt suttogtam magam elé: Ez őrült!

A hol jobban, hol kevésbé szemerkélő eső nem akadályozta a koncertsorozat folytatását. Az Oldhillers nevű rockfiókák rugaszkodtak el elsőként a színpadfészek széléről, és nagyon úgy tűnik, rájuk nem hat a tehetségtelenség gravitációja.

A Bőrgyári Capriccio igényes aláfestő zenét nyújtott az esőben való tánchoz. Az utánuk következő zenekarok (New Generation, Kalapács, AB/CD, Nemcsak Berry, Random) is szinte fürödtek a minőségi hangosítás által biztosított hanghullámokban, ami nem csak nekik esett jól, de a hallgatóságnak is!

Ugyanezt érezhette az a sok-sok külföldi motoros is, aki erre a hétvégére a szalkszentmártoni Körtó-szigetet célozta be magának.

A szinte hazajáró felvidéki, erdélyi és vajdasági klubokon kívül újra itt buliztak a lengyel és a belga Firebirds MC-k, a külföldi Iron Horses chapterek, valamint egy német és egy svéd klub tagjai is.

Még a buli előtt mondta egy barátnőm, hogy Szalkszentmártonban van valami a levegőben, amitől mindig jó a hangulat. És ez most is így volt. Még a szétázott, sáros sátrak, ruhák és motoros csizmák ellenére is!

Most múlik pontosan

Igen, egy hónapja lógok az Iron Horses buli képeivel, hamarosan fel is pakolom őket, de van egy rossz hírem: a Wild-ban is az én cikkem fog megjelenni róla, beeee... Ennek legyártása meg időbe telt, bár ez nem látszódik rajta... :)
Addig is itt egy Quimby-dal, Kiss Tibor zseniális dalszövegével, természetesen nálam a Csík zenekar verziójával. Vállalom, hogy bár imádom K.T. verseit, de azért nálam 100 népzenei koncert, mint egy Quimby, amire csak annyi a magyarázat, hogy már általános iskolás korom óta néprajzos versenyekre jártam, viszont az alternatív rockhoz kell nekem 2 pohár bor meg a Kiscsillagos Krisztám. Most kivételesen senki sem motorozik a videóklipben.
Amúgy ezt a dalt nem lehet szívvérzés nélkül hallgatni, vigyázat!

Tattooed girl

Néha teljesen megdöbbenek azon, hogy néhány ismerősöm mennyire megjegyzi a fotóimat, még egy montázsba rejtve is. A mostani (164.) Wild-ban szerepel ez a brutális külsejű 1200-as Harley-Davidson Sportster. Erről eszébe jutott B.-nak az én képem (meg a rajta szereplő tetovált lány), így most kívánságot teljesítek...

(A képek a 2009-es Devils Motor Show-n készültek, amikor odalopóztam a fotós mögé.)

Úton Szalkszentmárton felé megpróbáltam lefotózni a csajokat és Á.-ot motorozás közben. A franc gondolta volna, hogy milyen nehéz, pláne kevés fénynél, kanyargós, rossz minőségű úton, szembeforgalomnál. Azt már nem is mondom, hogy egyszerre próbáltam a kocsit kormányozni, sebességet váltani, tartani a Nikont, ráközelíteni a motorokra, és közben nem elütni az előttem haladó R.-át... A foltokért a koszos szélvédő a felelős, na meg én, mert nem mostam le... A "csúcsképet" egyelőre tartogatom a Wild-os cikk számára... :)

Bugacpuszta, Pásztormúzeum

Tiszaalpárról futottunk neki a Bugacpusztának. Az egykori Eagles MC találkozójának helyszínét most a Pásztormúzeum miatt néztük ki. A pénztárnál azonban kiderült, hogy az összes lovaskocsit elcsaklizták előlünk a német turisták, motorral/kocsival meg nem közelíthető meg a lovasbemutatók, ill. a múzeum területe.



Ekkor kezdtek gyülekezni a vészfelhők a fejem felett. Ugyanis a csajok kitalálták, hogy vágjunk neki gyalog az oda-vissza kb. 3 km-es távnak! Én, aki csak néhányszáz méteres gyaloglásra vagyok kalibrálva? Más látnivalót miattam néztünk meg, hát most mertem én ellenkezni?



Eredeti tervben szerepeltek a Richard (Wild magazin, 164.) által bemutatott fülöpházai homokdűnék is, de a bokáig érő homokban, gazban baktatva már nem éreztem úgy, hogy nekünk azokat ma mindenáron látnunk kell…



Szegény R. a túra előtt már előre örült, hogy majd látunk pásztorkutyákat, és majd milyen jól megsimogatja őket. Láttunk is! Egyet felfestve a Kutyakaparó csárda falára, kettőt meg kitömve a Pásztormúzeumban.



A 35 fokos hőség egyszerűen gyilkos volt. Éppen elkezdtünk barátkozni a lovasbemutatót tartó csikósokkal, amikor megláttam egy füvet locsoló berendezést, így egyből nekik szegeztem a kérdést: Alá állhatok? Egy megdöbbent „Persze” után a sokat próbált pusztai srácok elhűlve nézték, ahogy egy félőrült motoros lány boldogan sikongatva ugrál a vízpermet alatt.





Az ő bíztatásukra mentünk oda a 25-30 szabadon legelő lóhoz is.



Persze, mindannyian láttunk már lovat. De ennyit, egyszerre, és ilyen közelről, ráadásul mindenfajta korlátozás nélkül nem kicsit volt szívdobogtató érzés!



Jé, lány vagyok!

A lovakhoz úgy szólt a használati útmutatás, hogy amelyik odajön, azt nyugodtan megsimogathatjuk. Mondanom sem kell, hogy a lovakat a legelészés százszor jobban érdekelte, mint mi, így odaléptem az egyikhez. A kishülye azt hitte, hogy kaja van nálam, így egyre jobban nyomult. A végén már úgy toltam el szószerint a buksiját. (fotó: R.)

A csajok csak verettek vissza a parkolóba, de én felfrissülve a locsolózuhanytól, még neki álltam vadvirágokat fotózni.

Ezek után ideje volt megnézni a Vaslovak (Iron Horses MC) buliját is. A felénk motorozó C. párja bevárt bennünket Szabadszálláson a Zöld Ász étteremben. Tetemes kajapusztítás után már csak néhány kilométer választott el bennünket a szalkszentmártoni találkozó kapujától.