Ez a barokk római katolikus székesegyház Nagyvárad egyik jelképe. Leírhatatlanul szép a belső díszítése! Érdekessége, hogy a mai napig csak magyarul és latinul tartanak benne misét, miközben Nagyvárad magyar lakossága már csak 30 % körül mozog!
I. Szent László király szobra a székesegyház előtt.
A római katolikus (van görög kat. is) püspöki palota, közvetlenül a székesegyház mellett. Ottjártunkkor költöztették ki belőle a Körösvidéki Múzeumot, így megnézni sem engedték.
A püspöki palota belső udvarában lévő mellszobrok egy része. Jellemzően szinte csak román történelmi alakokról mintáztak a szobrokat, kivéve I. Rákóczi Györgyöt és Vitéz Mihályt (gyárilag ő is román), legalábbis ennyit bírtunk kibetűzni a román nevekből.
A székesegyház egyik oltárrészlete
A győri Szent László-herma másolata a székesegyház Szent László Keresztény Múzeumában. Az eredeti hermát (fejereklyetartót) I. László király szentté avatásának alkalmából készítették. Az eredeti herma 1405-ben elégett, így a győri és a nagyváradi is csak másolat. Szerintem nem nagyon hasonlítanak, más a koronájuk és a frizurájuk is, de ez valószínüleg teljesen lényegtelen... :)
A székesegyház másik oldalán található a Kanonok sor (nekem, a pogánynak, utánna kellett néznem, hogy kiderüljön számomra, hogy tulajdonképpen egy csomó paplak egymás mellé építve... :))
Az egyik a számtalan nagyváradi szecessziós palota körül. Nem kis Budapest-utánérzésem volt ezeket látva, hiszen ott is ilyen állapotban vannak a szép, régi épületek.
Az egykori Pénzügyigazgatóság palotája, ma rendelőintézet. Amíg Aradon senkit sem hallottunk magyarul beszélni, Nagyváradon lépten-nyomon magyarok sétáltak el mellettünk. Ezt az épületet keresve is leszólítottunk valakit, aki ugyan értette a nyelvünket, de még csak nem is hallott erről a palotáról. Egy középkorú bácsi hallotta a kérdésünket és megpróbált segíteni, de a hiányos térképünkkel nem sokra ment. A végén kiokoskodtuk, hogy pont ott állunk előtte, erre közölte a bácsi, hogy szégyelli magát, hogy ő sem tudta (na, ettől meg mi éreztük rosszul magunkat, hogy ilyen helyzetbe hoztuk őt...).
Ez még mindig a Pénzügyigazgatóság palotája, nehéz elhinni, hogy egy ilyen épületben embereket gyógyítanak...
Ady-múzeum az egykori Müller kávézó épületében. Persze párocskám addig nem nyugodott, amíg el nem intézte, hogy lefotózhassam őt Ady egykori íróasztalánál, melyet a Nagyváradi Napló szerkesztőségében használt. :)
Még paloták. Sajnos amilyen szépek voltak, annyira romosak is. A sárga tornyú a Moskovits-palota, az ezüstözött tornyú az Apollo-palota.
Az Asztória szálló tornya, ebben az épületben volt az a bizonyos EMKE-kávézó, ahol Adyék délutánonként megváltották a világot.
Az egykori Szigligeti Színház (Szigligeti Ede szobrát eldugták a bokrok közé), ma az Állami Színház.
Az ortodox Holdas-templom oltárának egyik részlete. Eredetileg csak be akartunk lesni az ajtón, mert jobb helyeken csak állig beöltözve engednek be. Itt viszont kiderült, hogy 10 lejes fotójegy fejében minden centijét lefotózhattam (amúgy ingyenes volt a belépés), mindezt kivágott, térdig érő ruhában, emberem is bejöhetett rövidnadrágban (pl. Görögországban az ajtót nem léphettük volna át!).
Maga a Holdas-templom. A homlokzatán helyezkedik el egy három méter átmérőjű fele fekete-fele arany színűre festett gömb, amelyet egy szerkezet úgy mozgat, hogy a gömb mindig a valóságos holdképet mutatja. A szerkezetet, amely még ma is működik Georg Rueppe készítette 1793-ban!
A Fekete Sas palota egyik épületrésze. Az egykoron szállóként működú épületben most egy bevásárló-szórakoztató központ van.
Az ominózus fekete sast ábrázoló színes ólmozott ablaküveg.
És maga a sas (románul az épület Hotel Vulturul Negru, amiről nekünk inkább a keselyű jutott eszünkbe, de mondjuk nem is tudunk románul :))
Ime, a nagyváradi erőd. Akkorát szívtunk vele, mint a ház. Egyrészt állati sokat kellett gyalogolni érte a belvárosból (a két eltunyult irodakukac végiggyalogolta egész Nagyváradot kánikulában, enyhén szólva is gyilkos volt...), márrészt nem találtunk benne csak romos falakat meg néhány modern szobrot, amit az épületben működő művészeti iskola diákjai alkottak. Nagy okosan kikéredzkedtünk a túlsó bejáraton, mondván, hogy majd visszasétálunk a túloldalán, erre kilyukadtunk egy cigányputriban! Szerencsénkre két olyan embert is leszólítottunk, aki ugyan nem beszéltek magyarul, de legalább valamit értettek és elmutogatták, hogy hogyan jutunk vissza a belvárosba. Mire visszavánszorogtunk, egyetlen cél lebegett a szemünk előtt: érjük el a kocsit és minél hamarabb keveredjünk ki a városból!
Az erőd legszebb része...
Na, ezen a kapun nem kellett volna átmenni...
Városháza Nagyváradon.
Vitéz Mihállyal találkoztunk utoljára, egy búcsúfotó után húztunk "haza", vagyis vissza Gyulára.
Bejegyzések
