2008. október 27., hétfő

Simon-Júda vásár, Párkány

Az idei vásár is letudva. Forró mézborral, sült gesztenyével, sajtokkal, blues koncerttel és barátokkal való kocsmázással. Ahogy kell. Ja, bocs! A szokásos dodzsemezés kimaradt. Egyszerűen elfelejtkeztünk róla. :(




Alapjáraton nem szeretem a mézet, de ezek helyesek voltak (Ööö, igen, ittam mézbort. De az már szinte nem is méz! :D)





Lepkeszárnyúcsőrike és ördögöscsőrike (na jó, Mirával majdnem vettünk egy halálfejes-kalózos lufit :))






Hats Off, a bluesfelelős (a kalapos fickó direkt lóg bele a képbe, ha ez nem lenne valakinek egyértelmű :))






Harapós kutya a V2-ben



Aki belevitt a bűnbe (a bluesba) :)

2008. október 24., péntek

Madly and Freely party, Ács
















Muhi csata emlékműve

A 3-as útról rákanyarodva Tiszaújváros felé az első község Muhi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), mely 1241-ben a tatárjárás egyik legnagyobb csatájának volt helyszíne, ahol Batu kán mongol hadai alaposan elcsépelték IV. Béla seregét. Az emlékművet Vadász György tervezte.
















2008. október 20., hétfő

Tarpai szárazmalom, református templomok Rohodon és Laskodon

A csengeri, csengersimai, szamostatárfalvai festett mennyezetű templomok, a túristvándi vízimalom és szatmárcsekei temető után nem lehetett kihagyni a tarpai szárazmalmot sem. Ez az 1855-ben épült műemlék az Észak-Tiszántúl egyetlen fennmaradt szárazmalma. Engem érdekelt volna még a XV. században épült református templom az eredeti gótikus ajtóval és gótikus falfestményekkel is, de hasunk győzött a kíváncsiságom felett. A szegényparaszti lakóházak is kimaradtak, de legalább lesz miért visszajönni... :)




A járókerekes, általában lóval működtetett szárazmalom két egymással szorosan összeépült részből, a kerengősátorból és a malomházból áll.



Ló híjján J. forgatta meg a kereket... :)



Hazafelé megálltunk a nyírségi Rohodon (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) is, ahol a református templom középkori falmaradványokra épült a XIX. század elején.






Laskodon is található egy református templom, melynek nyugati része 13. századi. A hajóban 14. századi alakos és 18. századi növénymintás festés található, de éppen szertartás zajlott, így ezt már nem láthattuk.



2008. október 17., péntek

Csónak fejfás református temető, Szatmárcseke

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legmisztikusabb látnivalója a szatmárcsekei csónakos fejfás temető.
A csónak több nép hiedelemvilágában segíti az átkelést az élet világából a halál birodalmába. Ez is lehet az egyik lehetséges magyarázata a szatmárcsekei fejfák jellegzetes formájának. Más elmélet szerint a lápos területeken temetkező ősmagyarok szokásaira vezet vissza, akik a csónakkal együtt temették el halottaikat.
Egy profánabb változat szerint először egy csónakból a vízbe eső, majd belefulladó fiút temettek el így először. Mindenesetre elgondolkodtató, ha nem vesszük figyelembe a kezeletlen faanyag gyors rothadását, hogy az első fejfák az 1800-as évekből származnak...









Ebben a temetőben található Kölcsey Ferenc klasszicista síremléke is, aki itt hunyt el 1838-ban.

2008. október 7., kedd

Vízimalom, Túristvándi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Egy XVIII. századi, ma is működőképes vízimalom Túristvándiban...












2008. október 6., hétfő

Református templom, Szamostatárfalva, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A csengeri és a csengersimai templom után lefordultunk Szamostatárfalva felé, lévén 7 km-re Csengersimától. Itt egy Árpád-kori, későromán és kora gótikus stílusú templom található.




A külső díszítése hasonlít a csengeri templomra, hiszen ezt is vakolatlan égetett téglák adják.




Itt is festett ugyan a mennyezet, de az előző két templommal ellentétben egyszerű, ritmikusan ismétlődő pici csillagok díszítik a fakazettákat.


A népies barokk itt is nyomokat hagyott...






Fehér és világoskék...



A XVIII. században állított fa harangtorony harangját Eperjesen (Felvidék) öntötték. Amikor odaértünk pont haragoztak, viszont harangozót nem láttunk. Aztán kiderült, hogy nemrég elektronizálták, így egy gombnyomás a harangozás (hangtompítót is rakhattak volna rá :)).

Református templom, Csengersima, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A csengersimai református templom volt a második a sorban, amit megnéztünk a szatmári körutunk során. A csengeri templommal szemben ez az aprócska román stílusú templom a XIII. században épült, melyet később alakítottak át.




Maga a templom a Szamosból kialakított holtág partján fekszik, szinte körülöleli a víz...







Az itteni festett famennyezet lényegesen ügyetlenebb mester munkája, mint a csengeri, mégis az ábrázolás technikája sokkal megkapóbb...




A Nap, a Hold és a Szél... a naiv festészet zsenialitása



"Az aszszonyi állatnak magva meg rontya a kígyónak fejét"... na ebbe mindenki azt gondol bele, amit akar.... :D




Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...