A 2008-as Iron Horses-buli szokás szerint a szalkszentmártoni Körtó-szigeten zajlott. Szombaton dél körül sikerült beestem, ahol egyből azzal indítottam, hogy rábeszéltem a párkányi barátaimat, hogy ne menjenek haza... :)
Amíg a többiek hezitáltak, addig egy ismerős párral hagytuk, hogy egy cipőtunningoló cuccokat áruló fickó leápolja csizmánkat, bakancsunkat (egy csúszásgátló-cserének jobban örültem volna), miközben nem kicsit szórakoztunk a számlájára...
Addigra Robiék döntöttek (hatásos érv volt a szalki tó), így sürgősen szereznem kellett egy IH-pólót fürdőruhának (mert az persze nem volt nálam...)
A tónál szinte csak ismerősök tanyáztak, így a csizmalehúzós magánszámom után (hengertáska motorról le, csizmalehúzó előszed, expasi kitámaszt borulás ellen, nagy nyögések, majd megkönnyebbült sóhaj, többiek röhögés - felöltözésnél ugyanez, csak fordított sorrendben :)), bevonultam a vízbe ("Áá, itt egy waterhorse...'' - Igen Ü., én is szeretlek! :D), ahonnan csak néhány óra múlva jöttem ki, annyira isteni volt. Az már egy másik történet, hogy a vízben a póló folyton szabadulni akart tőlem, de megakadályoztam, hogy a többiek szembesüljenek egy normális méretű mell látványával... :P
A nagy pancsikálásnak köszönhetően lemaradtam a streetfigher bemutatóról, így csak a hagyományőrzőket láttam, akik korrekten elcsépelték egymást...
Zs, Mir: KÖSZÖNÖM! (sátor... :)))))
Az égi fővilágosító is kegyes volt a buli szervezőihez...
Az egykori magyar Firebirds MC találkozóján történt meg a nemzetközi Firebirds-találkozó is, itt találkozott a lengyel és a belga Firebirds MC
A lengyel Firebirds tagjai között nagy népszerűségre tettem szert, miután visszaszereztem a vodkájukat a büfé hűtőjéből. :) Sajnos innom is kellett belőle... egy korty után M-hoz vándorolt, aki rásózta B-ra, aki visszapasszolta nekem, így kénytelen voltam egy laza kézmozdulattal kiönteni... Igen, egy hálátlan dög vagyok. :D
Comok, csata után :)))
Alízom
Amikor 2001 táján elneveztem Jászót Rolifalvának, nem gondoltam, hogy néhány ember számára egy jelképpé válik...
Táncos nénik... :)
... és a szakértő közönség... :)
Depresszió... most láttam őket először, de azt hiszem utoljára is...
Volt, aki ki is feküdt a bulitól... :)
Vasárnap reggeli kupaktanács
Mosolygós arcok :)
Mások még javában ejtőztek, mi felcuccoltuk a motorokat és húztunk hazafelé...