2011. november 15., kedd

Halálfejesek - Born Losers (1967)

Bár a Halálfejesek (Born Losers) csak egy a sok zs-kategóriás motorosfilm közül, mégis ez kavarta a legnagyobb port kicsiny országunkban. Ennek persze az a magyarázata, hogy ez volt az egyetlen ilyen tematikájú film, melyet a hatvanas években engedtek bemutatni. A főszereplő Latinovits Zoltán hangján szólalt meg.
 Kemény két hétig. Aztán betiltották, pedig a Puskin mozitól az Astorián túlig ért a sor a jegyekért. Maga a történet a „motoros az bűnöző" sablont követi, bár tény, hogy megtörtént esetet dolgoz fel: azzal vádoltak meg egy motoros bandát, hogy fiatal lányokat erőszakoltak meg.
Jane Russell
 Mint a valóságban, úgy a filmből is kiderül, hogy a lányok önként szálltak bele abba a buliba, ami erőszakolásba torkollott. Ez alól csak a főszereplő lány a kivétel, bár ő azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy hófehér bikiniben motorozgat föl és alá a Yamaha YDS3-jén a tengerparton.
A motorosok megtámadják, ám közbe lép a pozitív férfiszereplő, aki maga az ősRambó. A társadalom perifériájára szorult vietnami veterán léte ugyanúgy direkt utalás a korszak társadalmi krízisére, mint ahogy a motorosok is azt testesítették meg, amit a lányok szülei utáltak: a nyers szexualitást, a felszabadult, korlátok nélküli viselkedést.
                                                                                                                                                               
Filmbéli létük csak eszköz arra, hogy kihangsúlyozzák a társadalom gyengeségét és gyávaságát. Ez persze nem oldozza fel őket.

Megnyerik a hatásvadász stigmákat is: mi más lehetne a motorosok colorján, mint egy Born To Lose (Született vesztesek) felirat, és egy keresztre feszített meztelen női alak, amely szívét egy horogkeresztben végződő nyílvessző szúr át?


A komoly mondanivaló ellenére sajnos maga a film nézhetetlen. Még úgy is, hogy a Billy Jack című folytatása korának legsikeresebb független filmje lett. Motorosként egyetlen vigaszt csak a filmbéli motorok listája nyújt: Harley-Davidson Panhead chopper, Harley-Davidson Panhead trike és egy Harley-Davidson XLCH.

Jane Russell (1921-2011)

A napokban újra elém került a Szőkék előnyben című film, ezért úgy döntöttem, ide is beposztolom a Wildban már megjelent irományomat Jane Russellről, aki idén márciusban 89 éves korában meghalt.





Szalmában hátrahanyatló érzéki nő mélyen dekoltált blúzban és felcsúszott szoknyában – ez a fotó számos, elsősorban hímnemű mozirajongó retinájába égett bele a 1940-es években. Ő volt Jane Russell, a legendás szépségű színész- és énekesnő. Az első, A törvényenkívüli (The Outlaw, 1943) című filmjével egyből botrányt kavart, hiszen az a bizonyos kihívó jelenet a cenzorokat is felizgatta, nagyhirtelen be is tiltották e moziművet három évre. Ennek ellenére, vagy pont ezért, korának elsőszámú pin-up modellje lett, Kóreában harcoló katonák dombokat neveztek el a melleiről. Legismertebb szerepét a Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes, 1953) című filmben játszotta, amelyet Marilyn Monroe-val vittek sikerre. Ekkor már egy 1948-as Indian Vertical Twin büszke tulajdonosa volt, így lehetséges, hogy a motorszerete miatt mondott igent a 1953-ban vászonra kerülő, Halálfejesek (Born Losers) című motorosfilm egyik mellékszerepére. Ez a vonzalom elég erős lehetett, hiszen az akkor már visszavonult sztár bevállalta egy kamaszlány édesanyjának figuráját, akit pont a csúnya motorosok erőszakolnak meg. Akár így volt, akár nem, egy újabb dögös motoroscsaj indult el az ég véget nem érő országútján. Jane Russell, nyugodj békében.

2011. november 13., vasárnap

2011. november 7., hétfő

Fortepan gyűjtemény motoros fotói


A FORTEPAN egy on-line privátfotó gyűjtemény, melyet Szepessy Ákos és Tamási Miklós hoztak létre. Naná, hogy itt is motoros fotókat kerestem, abszolút sikerrel.





Mona Lisa is szereti a tetoválást


Hermelines hölgy tetoválva

Leonardo da Vinci biztosan értékelné... :)

2011. november 3., csütörtök

Hé öreg!


Régi magyar cigaretta ellenes reklám. Köszönöm Hangya! :)

2011. november 2., szerda

VII. Magyar Hagyományőrző Motoros Találkozó, Monorierdő


Bár a találkozó szervezői hagyományőrzőnek nevezik rendezvényüket, az elsők között szakítottak a régi motoros bulik hagyományaival, és a szokásosnak nevezhető programok, lásd. lassúsági verseny, virslievő verseny, kötélhúzás helyett évek óta gazdag kulturális, a magyar hagyományokra fókuszáló műsort állítanak össze a motoros közönségnek. A katonai bemutatók, Toldi-vetélkedő stb. mellett idén is meghirdették a Magyar Motor Mustrát, melyben a Gigamachine műhely vállalta a zsűri nem könnyű posztját.
Számomra még sem ezek miatt vált hagyománnyá, hogy igyekszem ott lenni Monorierdőn.  Van egy érzés, amely folyton visszahív. Egy olyan érzés, amelyet leírni nem lehet, de benne ég a máglyarakás pattogása, döngetik az eget a Kurul Dobosok, emeli az állat az Ismerős Arcok, figurázik az égszínkék-arany székely zászló, oltják szomjadat a feléd nyúló korsók, és dajkálnak karok úgy, ahogy csak erdélyi tud ölelni felvidékit.



























Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...