2012. január 2., hétfő

Relax Weekend 2011, Rangers MC, Ebszőnybánya

Július 2. hétvégéjén rendszeresen meg vagyok lőve, mert azon hétvégén van a Rangers MC nyári motoros találkozója és a Visegrádi Palotajátékok is. Én meg természetesen szeretek ott lenni mindkettőn, így marad a folyamatos ide-oda futkosás. Idén ezt úgy oldottam meg, hogy egész hétvégén ingáztam a két rendezvény között.
Aki ismeri a Gerecsét, az tudhatja, hogy milyen csodaszép az ebszőnybányai bulizós hely.
Már az odavezető út is maga az élvezet, egyszerűen imádom Gerecsét, pedig az útjai siralmasak. A csúcspont maga a Rangers-találkozó helyszíne. Ez persze kell is, mert amíg feljut az ember lánya a domb tetejére, alaposan felborzolódnak az idegei a meredek, szeszélyes kanyarokkal tűzdelt kavicsos úton.
A rettenetes utat megismerte a Nautilus zenekar is, akik a Rangers MC vendégeit voltak hivatottak szórakoztatni. Ez nagyon jól sikerült, miután vér, verejték és felforrt hűtővíz árán feljutottak a koncert színhelyéig.
Fenn a dombon mindenkit a szokásos lazulós hangulat várt, a bikerek a fák vagy a sörsátor árnyékában pihentek, beszélgettek, iszogattak, szemeiket nyugtatva Gerecse dombjain. A családias hangulatú találkozó legstresszesebb momentuma most is az volt, hogy ki kellett találom, mit szeretnék enni. Természetesen sikerült beválasztani a kicsit macsósra fűszerezett csalamádéval, melynek elfogyasztása során vágott grimaszaim általános derültséget keltettek a jelenlévők között.

 


 


 

 

 


 


Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...