Parkolás után beléptünk ajtón, és ahogy odaléptem az ismerősökhöz köszönni, el is felejtettem, hogy mit akartam kérdezni. A New Generation által játszott rock-klasszikusok már bőven fűtötték a hangulatot, mi meg a bárpult felé vettük az irányt.
Felmarkoltam a poharam, amikor belém hasított egy újabb kérdés: Hogyan fogok így fotózni? Az odáig rendben is volt, hogy egyik kezemben a gép, másik kezemben a pohár. De mivel tekergessem az objektívet? Jött az isteni szikra, és a csurig telt műanyag pohár peremét óvatosan a fogaim közé fogtam, a Nikon-t a jobb kezemmel a szemem elé tartottam, a ballal meg állítottam a lencsén. Ügyes kislány! Bemérte a fényt, aztán kattant a gép, én meg a kis híján felsikítottam, mert a jéghideg bor befolyt a dekoltázsomba… Hülye liba!
Másnak is gondja akadt az italával, legalábbis egy nemszomjas figura aznap estére rajongása tárgyául pont az én fenekemet nézte ki, annak ellenére, hogy előzőleg már biztosítottam őt arról, hogy ez egy egyoldalú szerelem lesz. Értetlen Rómeóval aztán nem kicsit idegesen közöltem, hogy innentől kezdve nagyon tartsa az 5 méteres távolságot, mert Jégszívű Júliájának kemény a pofonra éhes kiskacsója és a testőrsége is.
Morcosságom kívülről is látszódhatott, mert az egyik barátom már nagyon összevont szemöldökkel nézte a jelenetet. A rendező klub egyik tagja, megtudva a történteket a barátnőmtől, egyszerűen odaállította az egyik prospect tagot őrizni engem. Csak néztem nagy szemekkel, amikor a majd’ kétméteres jóember megjelent mögöttem karba tett kezekkel. Kérdésemre, hogy ő meg mit csinál ott, ennyit válaszolt vigyorogva: „Vigyázok a seggedre!”
A nyomott hangulatomon nem tudom mi javított többet: a hátsóm őrzése, egy dzseki rejtekéből előkerülő, nekem szánt csoki mikulás vagy a Rencsi barátnőmből és néhány Horses-tagból spontán alakuló biker énekkar előadásában elhangzó Happy Birthday dalocska. Mindenesetre mindhárom gesztus abszolút megkoronázta a tényt, hogy aznap éjjel 30 éves lettem
Közben második zenekarként a Blues Company foglalta el helyét a színpadon, az elmaradhatatlan rajongóik meg az első sorokat, később lelkesen együtt énekelve Blöróval. Annyira eufórikus hangulatom lett, hogy már az sem fájt annyira, hogy a Kispiricset kétszer is előadták…
Aki azt gondolta, hogy ezután már csak valami lájtos, útnak indító muzsikát intézett a rendező motoros klub, az csúnyán tévedett. Random, a háromtagú érdi banda azért adott csak három órás koncertet, mert elment az énekes hangja. Hajnali 4-kor a komplett együttes egyetlen asztal tetején állva zenélt, és MINDENKI táncolt!
A bulin részt vett vagy félszáz külföldi Iron Horses klubtag és számos határontúli magyar motoros is. Azt hiszem, nem csak az utóbbiakra való tekintettel emlékezett meg a klub a 2004. december 5-i választásokról.
Éjfél körül megérkezett a Kalózok Mikulása (vagy a Mikulások Kalóza?) is
A kora téli hideg ellenére több motor állt az épület előtt. Az egyik srác egyenesen Miskolcról jött motorral a bulira. Hazafelé motorozva tuti, hogy az ő fejében is megfogalmazódott a kérdés: Miért Solton van az Iron Horses MC téli bulija???
Bejegyzések
2 megjegyzés:
Millarca, köszi a képeket, a cikk is szokás szerint vicces. A feneked nekem is tetszik.
K., nekem vannak kifogásaim a fenekemmel kapcsolatban, de azért köszönöm. :)
Megjegyzés küldése