Még mindig nem tudom, hogy mi szivatott meg: a garázsunk, a motorom, vagy a hülye agyam...
Pénteken boldogan markoltam fel a feltöltött akkumulátoromat abban a bizonyos klubházban. Dolgozós, motorfotózós szombat után jött egy jó kis esős vasárnap, nehogy tudjak menni motorozni. Persze nem hagyott nyugodni az akkumulátor, így az eső ellenére elmentünk a garázshoz, hogy visszarakjuk a motorba. Ekkor szembesültünk a VÍZFOLTTAL. Igen, egy helyre kis tócsa figyelt a motorom alatt, pontosan a hűtő alatt. Mári a kiscsaládunk első vízhűtéses kétkerekű szerkentyűje, így eléggé tanácstalanul nézegettük. Illetve S. nézegette, mert én kétségbeesett jajgatással guggoltam le, hogy megnézzem a víz állagát. S. végigtapogatta a garázs plafonján futó fűtéscsöveket, hátha valamelyik szivárog. A csövek csontszárazak voltak, a víz meg vizes. Egyszerűen ötletünk sem volt arra, hogy mitől kezdett a semmiből szivárogni a szűrő, már ha ő volt a tettes. Itt már kezdtem ideges lenni. Pláne akkor, amikor nem értem el telefonon a szerelőmet. Újabb kör, újabb szerelő haver száma, őt sem értem el.
Ezek után már nagyon kellett a Mári-hang. Megfeledkezve arról, hogy az elmúlt hónapok alatt jócskán elszoktam a motor súlyától, olyan vehemenciával toltam ki az esőre, hogy az oldaltáskámmal majdnem kivittem a garázskapu lezárt felét is. A lakókra való tekintettel kievickéltem vele az útra és ott indítottam be. Ááááhhh, annyira jól esett a V2-hang, hogy már sem érdekelt, hogy szakadó esőben ültem az egyhelyben álló motoron és vártam, hogy teljesen bemelegedjen a blokk. Annyira, de annyira bennem volt, hogy kerülök legalább egy kis kört, de ilyen hűtővel??
Éjjel azt álmodtam, hogy magyarázom a hűtőmnek, hogy térjen észhez, mert nekünk most nem új Mári-hűtőt kell vennünk, hanem új gumikat S. motorjára...
Másnap kaptam némi telefonos okosítást, így meló után egyből mentünk a garázsba. A víz eltűnt a motor alól, szegény motorkám ott nézett rám az ártatlan lámpaszemével, már amennyire az sikerült neki a többé-kevésbé összefüggő bogártetem-fátyol* alól. Ez persze baromira nem nyugtatott meg, így előkaptam a motor használati útmutatóját** és a rajz alapján leszereltem a hűtővíz-tartályt fedő műanyag takarólemezt a saját, különbejáratú mini bit készletemmel***. Elvileg látnom kellett volna, hogy mennyi folyadék van benne, de nagyon nem láttam (S. sem), így képbe jött a felöntős móccer. Tartálykupak le, vizes palack megönt és egy löttyintésnyi adag után már folyt is végig a motoron meg rajtam a víz. Egy fikarcnyi sem hiányzott belőle! Baszki...
Újabb helyzetjelentés a szerelőmnek, aki mondta, hogy most már nyugodjon a beteg (én...), aztán ha majd ráérek, akkor motorozzak ki hozzá és majd jól átnézi, meg egyébként is már régen látta a fejemet.
S. biztos ami biztos alapon betolta Márit a garázs hátsó részébe, én meg mondogatom magamnak, hogy nincs baj, rendben van a motorom...
*Mári brutálisan nagyon mocskos, de tényleg. S. szerint simán indulhatnék a világ legmocskosabb női motorja versenyen. De mit csináljak, ha folyton esőben motorozom és nem megy előttem egy bogárforgalom-elterelő...?
**Igen, semmiképpen sem megtagadva bölcsész létemet, ebből szerelem a Márit. Végül is, ha az 559-es Jawámat is összeraktam könyvből...
***A motoros lányok állati rendes édesapukája mit ajándékoz az ő pici, benzingőzagyú lánykájának: bit készletet, drótbilincset, túlélő bicskát, olajat lemosó trutyit meg ilyeneket.
2009. március 30., hétfő
AC/DC helyett AB/CD: Harley-Davidson
Alapjáraton folyton jövök-megyek, az állandó motoros bulik, koncertek, túrák és kiállítások mellett is előfordul, hogy lecsúszok egy-egy tervezett action-ről. A most kihagyott Stray Dogs MC nyíltnap után ráadásul nem csak hiányérzetem van, de még lelkiismeret-furdalásom is, hiszen olyan kedvesen hívtak bennünket. Utólag már persze feleslegesen magyarázkodok, de azért itt egy kárpótlónóta, melyet sokan tévesen az AC/DC-nek tulajdonítanak, pedig a svéd illetőségű AB/CD tribute band követte el:
2009. március 28., szombat
Girl on a motorcycle
Néhány nappal korábban H-val arról beszélgettünk, hogy ki milyen motoros dzsekit újított magának, amikor bevillant az a 1968-ban készült Girl on Motorcycle című film, melyben a Marianne Faithfull által megformált nő egyszál bőr overallban (a film alcíme Naked Under Leather) pattant az exétől (Alain Delon) kapott Harley-ra, hogy azon száguldjon a karjai közé. Az egész film megtekintése eddig kimaradt az életemből, de miután a Youtube-on találtam egy videót a film zárójeleneteiről, szembesülnöm kellett azzal, hogy a motorozással, bulizással és szexszel eltöltött utolsó tizenvalahány évem után van még mit tanulnom. :) Miután regisztráltam, hogy a girnya szőke loboncú hölgyeményt motorozás közben egy széles hátú, szőkeparókás pasi helyettesíti, konkrétan felröhögtem azon, ahogy azt próbálják szemléltetni, hogy mennyire felizgulva vezet. Első döbbenet akkor jött, amikor elkezdett ugrálni a nyergen, majd egyszer csak futásnak eredt! Lehet, hogy az én szexuális attitűdjeimmel van baj, de kicsit nehezen hiszem el, hogy szegény olyan hüvelygörcsöt kapott, hogy ezért ugrálnia kellett (a felbakozott motoron). Nyer némi ostorcsapkodást is (amit szintén élvez), de ezzel gondolom a tomboló vágyát próbálták szimbolizálni. A csaj arcjátéka a csúcs. Igen, a világ egyik legjobb érzése motorra ülni egy kiadós szeretkezés után. De szex előtt, totál felizgulva olyan pofákat vágni, mint aki éppen elélvez? Na neee…
OK, túl szigorú vagyok. Ez tulajdonképpen egy oktatófilm bővérű motoros lányoknak, amely rámutat arra, hogy ha ugrabugrálnak a motoron futás közben, akkor bőrhacukában felizgulnak és szőkeparókájuk nő, majd szépséges ballisztikus görbét leírva zúgnak bele egy autó szélvédőjébe…
…szex nélkül.

2009. március 24., kedd
Azt az ukázt kaptam, hogy írjak már a blogomba, úgyhogy írok.
Fontos esemény: tegnap elszállítmányozódott a kékmotor akkumulátora egy bizonyos klubházba, ahol egyből szerelembe esett egy akkumulátortöltővel, amiért akaratom ellenére puszikat kellett osztogatnom. Hiába jelentettem ki, hogy ma pusziblokk van, mivel a vacsoránál elszaladt kezem hagymailag, de ez a srácokat baromira nem érdekelte. Hiába, bizonyos motorosok hajlanak a perverzitásra.
Ma a Gábor-napot ünnepeltük az irodában, így wasabis mogyoró volt a menü epres csokival és muskotályos borral. Igen, bizonyos motoros lányok is hajlanak a perverzitásra... :)

2009. március 23., hétfő
Péntek 13 buli, Geronimo MC
Úgy néz ki, hogy ebben az évben jó napok várnak ránk, hiszen idén többször is 13-ára esik a pénteki nap, ami a babonásoknak szívás, de akik szeretik a Geronimo MC Péntek 13 bulijait, azoknak öröm és boldogság. A februári móka után egyből márciusban is megrendeződött a következő, ahol sok-sok rockarc újabb rekordkísérletet tett arra, hogy a Geronimo klubház még több tetovált alakot nyeljen el... :)
Igen, ez a szúrós nézés jogos (igérem, többet nem eszem meg a virslidet! :))
Fogadott apát szerezni tudni kell... :)
- Nincs nálatok véletlenül ziherejsztű? Az egyik lány ruhabalesetet szenvedett..
- Ez jó lesz? :))

2009. március 11., szerda
Az már a vég kezdete, amikor én 16:50kor neki állok a munkahelyemen teát főzni és ébresztésnek beteszem a WASP CD-t a számítógépbe. Pedig olyan jól elterveztem, hogy meló után megyek, és végre elveszítem a Máritnemszerelem-szüzességem azzal, hogy leszerelem a ülést és kiszedem az áramsovány akkumulátort...
2009. március 9., hétfő
Nőnap, vagy mi
Nem tudom, hogy a nőnapra való tekintettel, vagy csak sima örömszerzésből, de mire visszaértem pénteken ebédről, ott várt az asztalomon egy kis csokoládé. De milyen csokoládé!!! A Szerencsi Bonbon Kft által újraélesztett szerencsi csokoládégyár terméke, ráadásul a váras sorozatból! Nekem, aki imádja a várakat! Úgy megörültem, hogy egész délután üdvözült vigyorral mászkáltam az irodában (közben meg terrorizáltam a közelemben ülő kollégáim, hogy mondják el, ki volt ez a csodabogár tündérlény, persze eredménytelenül). Az örömmenet otthon is folytatódott, mert az asztalon egy hatalmas rózsacsokor figyelt vázába állítva… :)
Ezek után már meg sem nyikkantam, amikor este az egyik kedvenc nagyonférfimtől megkaptam: „Te más vagy, hiszen te már fiúsítva vagy!” :)
Ezek után már meg sem nyikkantam, amikor este az egyik kedvenc nagyonférfimtől megkaptam: „Te más vagy, hiszen te már fiúsítva vagy!” :)
2009. március 7., szombat
Az eddigi legkisebb
fotóalanyom (a fotózás idején még csak 10 napos) Vanda Véta baba, aki még nem is tudja, hogy ő is egyike a festőművész papája háziputtóinak... Mondjuk akkor sem jár rosszul, ha a közgazdász-tanár mamája eszét örökli, viszont a kettőjük motoros vére elől nincs menekvés... :)
Ni, egy finom ujj
Izé, mi ébresztettük fel az apjával
Ááá, anya ujja finomabb
Csajok egy kupacon
Ni, egy finom ujj
Izé, mi ébresztettük fel az apjával
Ááá, anya ujja finomabb
Csajok egy kupacon
2009. március 5., csütörtök
Devils MC, Motoros börze, Építők Csarnok
A februári Devils Börze még azon a hétvégén volt, amikor a Péntek 13 buli is, csak a munkaadóim szokás szerint úgy gondolták, hogy sokkal jobb nekem, ha orrba-szájba túlórázom, minthogy a blogomat televágom képekkel...
Az esemény első és egyetlen sokkoló pontja a RÓZSASZÍN karszalag volt. Amikor H. fel akarta rakni a csuklómra, azt hittem hülyéskedik... Később Szakál próbált vigasztalni azzal, hogy ő is olyat kapott, de hiába ő az egyik kedvenc motorépítőm, engem iszonyatosan irritált (azóta is) az a szín, nem győztem a pólóm ujja alá gyűrni... Ezt csak a szépséges, vadonatúj, PICI MÉRETŰ téli motoroskesztyű tudta kompenzálni, ja meg újabb halálfej-cseresznyés hajcsat... :)
Szeretem, amikor a fogadott bátyám szándékosan lehunyja a szemét, amikor fotózom... (Na, megállj! :))
Megnéztem volna a párom arcát, amikor egy rekedt, kicsit borízű férfihang belesúgta neki a telefonomba, hogy "Szia Kicsim!" :))
Ha motoros koszorúslány nem is leszek egy darabig, de motoros esküvői fotós igen... :)
Csak az én kedvemért próbálta fel! :)
Vannak emberek, akikkel érdemes jóban lenni (fog még nekem kelleni új kipufogó...:)

Tegnap este éppen megfőztem életem első spenótfőzelékét, közben a csajokkal vihogásba fulladó eszmefuttatásokat folytattunk a vasalt szakállakról (emberem ekkor ment be sürgősen a dolgozószobájába :)), az érzelmi ribancságról, a harisnyatartókról és a ilyen-olyan szempontokból balfék pasikról, amikor M. nekem szegezte a kérdést:
"mill, te végignézted azt a motoronszeretkezős honlapot (lásd. előző bejegyzés)?"
Hamar kiderült, hogy én csak a motoros részét futottam át, ezért "büntetésből" végig kellett néznem a kimaradt autós/leszbikus/maszturbálós oldalakat is. Biztos, hogy velem van a baj, de én csak röhögni tudtam azon, hogy szerencsétlen rajzoló miket görcsölhetett azért, hogy kitaláljon olyan verziókat, ahol valaki megdugja a kocsija kipufogóját vagy a felszabdalt hátsóülését... :) Ennek ellenére elnézést, ha valakit felzaklattam, igérem, ha megírom a Tizenegyezer vessző modernizált változatát, tuti nem itt fogom publikálni. :)))

2009. március 3., kedd
Szex motoron
Nemrég okoskodtunk egyik haverral a cseten:
F: már csak cigizni kellene megtanulnom...
én: szex motorozás közben megy füvezés nélkül is, csak akkor kicsit parásabb az ember
F: na jó, majd akkor rámegyünk erre, mármint én meg egy csaj
én: lehet, hogy segít egy kis pia is csak ne boruljatok el, mert utána sz*r lesz magyarázkodni a mentősöknek
F: ja, kihívom a mentőket full totálon, hogy kéne egy óvszer, biztos kezet fognának velem...
Erre tegnap megkaptam ezt a honlapot, ahol pozitúrákat ajánlanak a motoron való szeretkezéshez, feltételezve, hogy akit hajt a kémia, az nem tudja magától is, hogyan álljon neki... Na jó, a kipufogós verzió nekem is kimaradt, de egy hasbavágó háttámla nem egy libidóbarát tárgy...

2009. március 2., hétfő
A múltban elkövetett hülyeségek elől nem lehet elbújni, pláne, ha mindig akad egy régi haver, aki felemlegeti (persze sosem akkor, amikor ott az aktuális csaja :)).
B: Mikor fogunk újra úgy motorozni, hogy te a tankon ülsz velem szemben?
én: Majd ha kötöttél életbiztosítást az emberem miatt, és elkezdesz traktorból motort építeni.
B: Oké, de miért pont traktorból?
én: Mert már csak annak a tankján férnék el... :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)