Az egész azzal kezdődött, hogy a tatai motoros találkozón C. félrehívott, hogy nem készítenék-e róluk délután néhány közös képet a párjával, mivel tavaly ilyenkor szerettek egymásba. Én persze egyből igent mondtam, majd teljes nyugalomban elmentem felvonulást fotózni. Alig értünk vissza a busszal, már telefonáltak is, hogy siessek, mert étterem foglalásuk van. Magamban még motyogtam is, hogy oké, de ehhez minek kellek én, hiszen ebéd után is le tudom őket fotózni...
A motorom még mindig Vértesszőlősön volt, így autóba ültettek, majd némi száguldozás után megálltunk a mocsai községi hivatal előtt. Gyenge poénként megeresztettem, hogy „na mi van, össze is házasodtok?". Erre C. egyből vigyorogva válaszolt is: "Igen, házasodunk!"
Kellett néhány másodperc, amíg eljutott az agyamig, hogy mi tényleg ezért jöttünk. Volt ott minden, kikerekedett szemek, leesett áll, megállt szív, meg amit akartok. Jajj, nekem most esküvőt kell fotóznom?
És fotóztam. Nem volt cécó, díszítés, nászsereglet, csak a anyakönyvvezető, két tanú, meg egy boldogságtól ragyogó pár. Meg én, akinek nem volt elég, hogy nagyhirtelen fotóznia is kellett, de még a szertartás alatt asszem sok kis valami ment bele mindkét szemembe, így alig láttam valamit a könnyektől…
Ui. Megjegyezném, hogy újra meg lettem fosztva attól, hogy motoros koszorúslány legyek!
Bejegyzések
1 megjegyzés:
Nahát,nahát .Árnyék is megnősült.
Van új a nap alatt.
Megjegyzés küldése