Iron Horses MC, tavaszi buli, Szalkszentmárton

Az Iron Horses MC klubháza ideális helyen van. Abszolút faluvége, 3 oldalról szántóföld, ill. gyümölcsös határolja, a negyedikről meg csak egy helyi gazda disznói emelhetnének kifogást, de itt nem George Orwell Állatfarmja játszódik, bár „minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek“. Ezek után nem csoda, hogy sok-sok biker jön ide minden tavasszal vigadozni.
Néhány évvel ezelőtt ezekkel a szántóföldekkel mégis meggyűlt a bajunk. Nem igazán tartozunk a feltűnést kereső motoros lányok közé, ezért úgy gondoltuk, hogy hazafelé elosonunk a klubház mögötti füves részen. Neki is indultunk, majd jól bele is lopakodtunk a szántásba, benézve a megfelelő lefordulót. Álltunk a nagy sötét semmi közepén, és röhögve borultunk a benzintankra. Addig mindenképpen, amíg nem szembesültünk a ténnyel, hogy milyen magas barázdákon kell megfordulni a két, egyenként két és fél méter hosszú cruiserrel! A harmadik lány csak a nevetéstől akart felborulni, lévén ő a rövidebb motorjával pikk-pakk megfordult, majd világítani próbált nekünk. Ennyivel persze nem úsztuk meg, hiszen visszafelé át kellett vonulni a bulizó tömegen. Az csak kósza remény volt, hogy nem látta senki sem, hogy mi mit fénykardoztunk le a lámpáinkkal…
Idén el sem mozdultam a klubház udvarából, de volt is miért. Először a bográcsos slambuc nevét próbáltam memorizálni (az ízét nem volt nehéz, állati finom volt), majd a zene szegezett oda. Az első banda a nemrég alakult Random volt, akik olyan igényesen játszottak, hogy nagy hirtelen azt is megbocsájtottam nekik, hogy csak feldolgozásokat. Őket hallgatva meg is szólalt egy-hang, hogy játszhatnának akár reggelig is. Aztán elkezdett énekelni Turós György, a zeneveterán Tengs Lengs reszelős hangú énekese, és rá kellett jönnünk, hogy olyan könnyen nem szabadulunk erről a buliról. Mondjuk nem is akartunk.