Eddig két szovjet kocsi játszott lényegesebb szerepet életemben: családom egykori tűzpiros benzinzabáló Ladája, melyet édesapám egy idő után az (örök) ukrán mezőkre, izé utakra száműzött, meg egy GAZ kisteherautó, amely telibe verve Quasimodo formás kis Skodaseggét totálkárosra törte egyébként cizellált lelkű kocsinkat, mivel a gazdája szerint át kellett volna mennem a piros lámpán. Ebből szerintem világosan kitűnik, hogy az utóbbi volt fogvicsorgatós élmény. Ezt még tetézte, hogy miután a GAZember rögtön le akart lépni, az én szelíd, békés, a légynek nem ártó kedvesem szempillantás alatt változott egy őrjöngő fenevaddá, és feltépve a kocsi ajtáját úgy rántotta ki a nem éppen kistermetű krapekot, mintha egy plüssmaci lett volna (mert ő az én csodálatos, erős űberférfim!).
A fentiek ellenére mégis én kezdtem el duruzsolni S.-nak a PECSA parkolójában, hogy menjünk be a Közlekedési Múzeumba megnézni az egykori pártfunkcionáriusok és egyéb fejesek autóit.
Volga M21 I. széria - 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 80 LE
Ezek az autók 1956 és 1958 között készültek. Elődmodellje a Pobeda volt, ezt modernizálták később. Balfék módon nem fotóztam le a leírását, így csak azt sikerült megtudnom róla, hogy a hűtőrácson lévő csillag csak a legkorábbi modelleken található, az is állítólag Zsukov marsall kérésére (kicsit sem volt beszűkült fantáziájú fickó...).
Persze, az oroszoknak is kellett valami motorháztetőről leugró öngyilkoshajlamú fémállat, ami jelen esetben egy szarvas lett. Azt nem sikerült megtudnom, hogy miért éppen ez, de az tuti, hogy öngyilkos lett, mert a későbbi modelleken már csak lapított formában látható.
Volga M21 II. széria - 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 80 LE
1959 és 1962 között készült, és ennek már jobban rágyúrtak a hűtőrácsára, ki is érdemelte "Cápafogú" becenevet. Mint az ábra mutatja, kedves névadók túl sok cápát nem láttak előtte...
Volga M21 III. széria, 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 85 LE
1962-ben jelent meg és 1970-ig gyártották, és ez az autó kapta a legnagyobb optikai tunningot hűtőrácsozás terén. Az előző típusokhoz műszakilag is javult, új porlasztót, jobb futóművet és teleszkópos lökésgátlót kapott. Látható volt még 4 egyéb Volga is, de újabb autókra nem nagyon izgulok (kivéve a Z4-es BMW, de az más tészta), így a kifizetett 1000 Ft-os fotójegyért nem fotóztam le őket (félelmetes, hogy ilyen szempontból milyen igazi, hülye nő tudok lenni...).
Csajka GAZ-13, 5500 cm³, nyolchengeres V-motor, 195 LE
A negyedik, számomra érdekes autó az 1958 és 1981 között gyártott, Packard Patrician-t bőven lekoppintó Sirály volt. Ez az extraprotekciós emberek egykori autója a maga idejében a legerősebb és leggyorsabb keleti autók egyike volt. A V8-as motoron kívül automata váltóval, négytorkú karburátorral, rásegítővel szerelt fékrendszerrel és futóművel, elektromos ablakokkal és egyéb nyalánkságokal rendelkezett. (Igen, lepuskáztam ezeket az adatokat, de muszáj valamivel kárpótolnom MiraZsoltit és RencsiCC-t, amiért kihagytuk őket a buliból). Az tuti, hogy ha nem lenne még romosan is iszonyatdrága, a honi hotrod-építők már rég ráugrottak volna.
A Közlekedési Múzeumban természetesen nem hagyhattuk ki a motoros részleget sem. Az egyik érdekesség az a 1906-os Magnet motorka volt, amely hűtését egy ventillátorral oldották meg. A kiállítást berendezők felkészültségét kicsit jól mutatja, hogy a motort arról az oldaláról állították be, ahonnan alig látszódik az ominózus alkatrész.
Hmm, egy lemezvillás BMW
A múzeum egyik legérdekesebb műtárgya az a űrgolyó, vagy mi, amiben földet ért anno Farkas Bertalan és a másik űrhajós srác. A legutóbbi látogatásunk alkalmával a két műszakiszaki félórát lamentált azon, hogy a másik fickó vajon hol ült... Aztán most az isteni női logikámmal rájöttem, hogy a másik űrhajós helyére rakták a golyó ajtaját, így az eltakarta a másik ülőhelyet.
Jajj-jajj, szépséges régi láda. Ide vele!
Egyszer poénból írtam egy verset válaszként egy másik versre. Konkrétan két napot agyaltam (nehéz volt :)), amíg összehoztam néhány strófát. Erre szembesülnöm kellett Quirinus Kuhlmann (1651-1689) sziléziai német költő szonettíró gépével, amit végül is csak néhány száz éve talált fel...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése