2009. július 27., hétfő

Tolna megye várai - Dunaföldvár, Simontornya, Ozora

A szalki buli szombatján egy kis vártúrát terveztünk be, de most már a Duna túloldalán. C.-ék hazaindultak, így M. csatlakozott hozzánk. A 70 km-re lévő ozorai Pipo várát lőttük be, ill. az útba eső simontornyai várat.




M. vetette fel, hogy nézzük meg a dunaföldvári Öreg- vagy Török-tornyot is.




Bár a XVI. század elején épült, jelentős szerepet 1703-ban kapott, amikor a legendás kuruc generális, Vak Bottyán foglalta el helységet, amely így a szabadságharc leveréséig a dunántúli hadjárat egyik központja lett.




A helytörténeti kiállítás mellett megnéztük a vár börtönét is, ahol az egyik cellában egy rab a falra festette elfogatását és az előtte álló kivégzést.



A csajok persze mindent végigpróbáltak a rabok bilincseit és a kuruc egyenruhát is. Ekkor már kezdett úrrá lenni a motor miatti rosszkedv, de ezt már én sem bírtam röhögés nélkül.





És, és, és fenn a toronyban ott volt ez a szépséges koffer! Amint megláttam, már nem nagyon érdekelt a kilátás, pedig azért másztunk fel... :)



A simontornyai vár a XIII. században épült. Elkészülte után kézről kézre adták a különböző tulajdonosok, mely a külsején is meglátszódik, hiszen újabb és újabb átépítéseken esett át.





Mire a vár elé értünk, jócskán lehűlt a levegő, ráadásul a vármúzeumot is zárva találtuk.



Az Igar-Vámpusztai Strasszer-kastélyt csak véletlenül szúrtam ki a fák között, szerencsére a csajok ismernek annyira, hogy tudják: nekem itt muszáj megállnom!


Körbejárva az épületet egyből kiderült, hogy nem csak mi fedeztük fel, hanem a bontott téglát "gyűjtők" is... :( A neten utána néztem, gyenge 28 milláért bárki magáévá teheti...



Indultunk is tovább Ozorára. A firenzei származású Pipo építette a XV. században az itteni eredetileg gótikus stílusú várat. Ahhoz képest, hogy anno a törökök játszva bevették, mi baromi nehezen találtuk a bejáratot. A lassan szemerkélni kezdő esőben nem akartunk sokat sétálgatni, így megmásztuk az egykori várárkot. Utána láttuk csak, hogy kb. a vár bejáratáig fel lehet menni motorral/kocsival…


Belül a reneszánsz termeken és az Eszterházyak emléktárgyain kívül látható egy három méter magas kitömött jegesmedve is, de a csajokkal arra jutottunk, hogy az élőlényeket élve jobban szeretjük.


A korgó gyomrunk a saját életben maradásunkra is figyelmeztetett, eszünkbe juttatva az Iron Horses bulin árusított, ránk váró isteni töltött lepényt.

1 megjegyzés:

Hungarian Castles írta...

nagyon jó képek lettek, szerencsések vagytok h ennyi helyre elmehettetek :)

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...