XI. Blues Patika Jamboree, Jeanne és Karen Carroll és Livin Blues Xperience, Budapest

Még november végén rendezték meg a XI. Blues Patika Jamboree-t, csak én azóta sem bírtam magam utolérni a blogomon...
A nyírbátori motoros és blues fesztivál után abszolút a szerencse lányának éreztem magam, amikor megtudtam, hogy a holland Livin Blues Xperience újra útba ejti Magyarországot. A hab a tortán, hogy a plakáton szerepelt az a Jeanne Carroll is, akiről Orwo múltkor legendákat zengett.



A Bőrgyári Capricció játszott éppen, amikor odaértünk a Gödörbe. A nevük már ismerős volt több motoros buli plakátjáról, de valahogy sosem sikerült őket meghallgatni, amit most már bánok.



A Blues Patika Életmű-díj kiosztása után kezdett Jeanne Carroll. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, amikor felcsoszogott a színpadra egy 77 éves nénike, de amikor elkezdett énekelni, akkor csak a Hang maradt ott, a többi eltűnt.



Félelmetes volt, ahogy Jeanne és zenekara tolta alánk a bluest



Láposi Farkas (The Mississippi Grave Diggers) kísérte gitáron a két blues banyát, hihetetlen precízen alátámasztva és kiegészítve a nőcik muzsikáját

Karen Carroll (Jeanne lánya) tökéletes példája annak, hogyan örökíthetők át a blues-gének. Miután eléggé bemelegedett a hangja, olyan mélységekbe lódult, hogy a legtöbb hímnemű blues énekes a fél karját odaadta volna, ha így tudna énekelni...

Aztán jött a Livin Blues Xperience... A nyírbátori buli kapcsán már írtam róluk, hogy számomra ők A BLUES BANDA. Ha zenét válogatok a párkányi V2 zenedobozából, akkor tuti elsőnek a Livin Blues 1975-ös Live albumáról a Black Spider Woman-t választom. És persze nem csak azért, mert az egyik exem szerint ez a szám rólam szól... :P Aztán jön a Black Night, az L. B. Boogie (sajna a youtube-on nincs fenn az 1969-es Nicko-féle eredeti :(), és még sorolhatnám. Szívó tündérbogár brutális blues, hard rock stb. gyűjteményének köszönhetően meg van az összes albumuk, 4-5 rongyosra hallgatva.

A Livin Blues Xperience jelenlegi felállása is mutatja, hogy igenis van olyan zenekar, amely túl tud élni rekordmennyiségű tagcserét, arról nem beszélve, hogy saját (blues) dalokat produkálva, nem pedig mások 40-80 évvel ezelőtt megírt dalait (sz*rul) játszva, bocs, "feldolgozva"...

Visszatérve a Gödörbéli víg napunkra, első ütős momentum az volt, amikor Jeroen van Niele basszusgitáros bevonult Ramones-pólóban... :) Ezt persze megfejelte olyan basszus-szólókkal, hogy köpni-nyelni nem tudtunk.

Már Nyírbátorban is feltűnt, hogy Francois Spannenberg érzékien (és őrült jól) szájharmonikázik, emellett abszolút partnere Nickonak a színpadon való őrültködésben, de még nem döntöttem el, hogy melyik színpadi showelem a kedvencem: amikor flexlángok törnek ki a harmonikából, miközben ő fújja, vagy amikor pici fénygolyót dobálnak át egymásnak az öreg bluesgengszterrel :)

Nicko Christiansen önmagában is egy kész műsorszám, nem túl zsenge kora (58 éves) ellenére elképesztő tornamutatványokat mutatott be a színpadon. Nekem csak akkor nyúlt meg az arcom, amikor leugrott mellém a színpadról, hogy pár taktus erejéig "táncoljon" velem :D Csípem ezt a palit, az tuti, pedig most nem énekelte el a Black Night-ot. Cserébe volt Hoochie Coochie Man némi Mojo Workin-nel vegyítve. Párom a katartikus Red Lights-ra kattant rá.

Loek van der Knaap szólózás közben...

Bármi is motiválta Nicko-t arra, hogy 1975-ös kilépése után és a 80-as évek beli próbálkozások után 2006-ban újra nekifusson a Livin Blues újraélesztésének, én csak jól jártam. Azzal már nem, hogy a Gödörbéli buli után másnap nem mentem Érsekújvárba, hogy harmadszor is megnézzem őket. Én hülyeliba...