Szovjet luxusautók: Volga és Csajka

Soviet luxus cars (Volga and Cajka) in Hungarian Museum for Science, Technology and Transport, Budapest, Hungary

Eddig két szovjet kocsi játszott lényegesebb szerepet életemben: családom egykori tűzpiros benzinzabáló Ladája, melyet édesapám egy idő után az (örök) ukrán mezőkre, izé utakra száműzött, meg egy GAZ kisteherautó, amely telibe verve Quasimodo formás kis Skodaseggét totálkárosra törte egyébként cizellált lelkű kocsinkat, mivel a gazdája szerint át kellett volna mennem a piros lámpán. Ebből szerintem világosan kitűnik, hogy az utóbbi volt fogvicsorgatós élmény. Ezt még tetézte, hogy miután a GAZember rögtön le akart lépni, az én szelíd, békés, a légynek nem ártó kedvesem szempillantás alatt változott egy őrjöngő fenevaddá, és feltépve a kocsi ajtáját úgy rántotta ki a nem éppen kistermetű krapekot, mintha egy plüssmaci lett volna (mert ő az én csodálatos, erős űberférfim!).


A fentiek ellenére mégis én kezdtem el duruzsolni S.-nak a PECSA parkolójában, hogy menjünk be a Közlekedési Múzeumba megnézni az egykori pártfunkcionáriusok és egyéb fejesek autóit.






Volga M21 I. széria - 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 80 LE
Ezek az autók 1956 és 1958 között készültek. Elődmodellje a Pobeda volt, ezt modernizálták később. Balfék módon nem fotóztam le a leírását, így csak azt sikerült megtudnom róla, hogy a hűtőrácson lévő csillag csak a legkorábbi modelleken található, az is állítólag Zsukov marsall kérésére (kicsit sem volt beszűkült fantáziájú fickó...).






Persze, az oroszoknak is kellett valami motorháztetőről leugró öngyilkoshajlamú fémállat, ami jelen esetben egy szarvas lett. Azt nem sikerült megtudnom, hogy miért éppen ez, de az tuti, hogy öngyilkos lett, mert a későbbi modelleken már csak lapított formában látható.



Volga M21 II. széria - 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 80 LE
1959 és 1962 között készült, és ennek már jobban rágyúrtak a hűtőrácsára, ki is érdemelte "Cápafogú" becenevet. Mint az ábra mutatja, kedves névadók túl sok cápát nem láttak előtte...



Volga M21 III. széria, 2445 cm³, soros négyhengeres OHV motor, 85 LE
1962-ben jelent meg és 1970-ig gyártották, és ez az autó kapta a legnagyobb optikai tunningot hűtőrácsozás terén. Az előző típusokhoz műszakilag is javult, új porlasztót, jobb futóművet és teleszkópos lökésgátlót kapott. Látható volt még 4 egyéb Volga is, de újabb autókra nem nagyon izgulok (kivéve a Z4-es BMW, de az más tészta), így a kifizetett 1000 Ft-os fotójegyért nem fotóztam le őket (félelmetes, hogy ilyen szempontból milyen igazi, hülye nő tudok lenni...).





Csajka GAZ-13, 5500 cm³, nyolchengeres V-motor, 195 LE
A negyedik, számomra érdekes autó az 1958 és 1981 között gyártott, Packard Patrician-t bőven lekoppintó Sirály volt. Ez az extraprotekciós emberek egykori autója a maga idejében a legerősebb és leggyorsabb keleti autók egyike volt. A V8-as motoron kívül automata váltóval, négytorkú karburátorral, rásegítővel szerelt fékrendszerrel és futóművel, elektromos ablakokkal és egyéb nyalánkságokal rendelkezett. (Igen, lepuskáztam ezeket az adatokat, de muszáj valamivel kárpótolnom MiraZsoltit és RencsiCC-t, amiért kihagytuk őket a buliból). Az tuti, hogy ha nem lenne még romosan is iszonyatdrága, a honi hotrod-építők már rég ráugrottak volna.



A Közlekedési Múzeumban természetesen nem hagyhattuk ki a motoros részleget sem. Az egyik érdekesség az a 1906-os Magnet motorka volt, amely hűtését egy ventillátorral oldották meg. A kiállítást berendezők felkészültségét kicsit jól mutatja, hogy a motort arról az oldaláról állították be, ahonnan alig látszódik az ominózus alkatrész.

Hmm, egy lemezvillás BMW

A múzeum egyik legérdekesebb műtárgya az a űrgolyó, vagy mi, amiben földet ért anno Farkas Bertalan és a másik űrhajós srác. A legutóbbi látogatásunk alkalmával a két műszakiszaki félórát lamentált azon, hogy a másik fickó vajon hol ült... Aztán most az isteni női logikámmal rájöttem, hogy a másik űrhajós helyére rakták a golyó ajtaját, így az eltakarta a másik ülőhelyet.

Jajj-jajj, szépséges régi láda. Ide vele!

Egyszer poénból írtam egy verset válaszként egy másik versre. Konkrétan két napot agyaltam (nehéz volt :)), amíg összehoztam néhány strófát. Erre szembesülnöm kellett Quirinus Kuhlmann (1651-1689) sziléziai német költő szonettíró gépével, amit végül is csak néhány száz éve talált fel...

Iron Horses MC, tavaszi buli, Szalkszentmárton

Az Iron Horses MC klubháza ideális helyen van. Abszolút faluvége, 3 oldalról szántóföld, ill. gyümölcsös határolja, a negyedikről meg csak egy helyi gazda disznói emelhetnének kifogást, de itt nem George Orwell Állatfarmja játszódik, bár „minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek“. Ezek után nem csoda, hogy sok-sok biker jön ide minden tavasszal vigadozni.
Néhány évvel ezelőtt ezekkel a szántóföldekkel mégis meggyűlt a bajunk. Nem igazán tartozunk a feltűnést kereső motoros lányok közé, ezért úgy gondoltuk, hogy hazafelé elosonunk a klubház mögötti füves részen. Neki is indultunk, majd jól bele is lopakodtunk a szántásba, benézve a megfelelő lefordulót. Álltunk a nagy sötét semmi közepén, és röhögve borultunk a benzintankra. Addig mindenképpen, amíg nem szembesültünk a ténnyel, hogy milyen magas barázdákon kell megfordulni a két, egyenként két és fél méter hosszú cruiserrel! A harmadik lány csak a nevetéstől akart felborulni, lévén ő a rövidebb motorjával pikk-pakk megfordult, majd világítani próbált nekünk. Ennyivel persze nem úsztuk meg, hiszen visszafelé át kellett vonulni a bulizó tömegen. Az csak kósza remény volt, hogy nem látta senki sem, hogy mi mit fénykardoztunk le a lámpáinkkal…
Idén el sem mozdultam a klubház udvarából, de volt is miért. Először a bográcsos slambuc nevét próbáltam memorizálni (az ízét nem volt nehéz, állati finom volt), majd a zene szegezett oda. Az első banda a nemrég alakult Random volt, akik olyan igényesen játszottak, hogy nagy hirtelen azt is megbocsájtottam nekik, hogy csak feldolgozásokat. Őket hallgatva meg is szólalt egy-hang, hogy játszhatnának akár reggelig is. Aztán elkezdett énekelni Turós György, a zeneveterán Tengs Lengs reszelős hangú énekese, és rá kellett jönnünk, hogy olyan könnyen nem szabadulunk erről a buliról. Mondjuk nem is akartunk.

Egész nap jönnek-mennek nálunk a (motoros)futárok, de csak elvétve akad köztük olyan, akire még én is felkapom a fejem. Na, az előbbi végre úgy nézett ki, ahogy kell: HOSSZÚ sötét haj, szakállas arc és némi veséig látó szúrós tekintet. Ja, a feneke sem volt rossz!*

*Ok, tudom, hogy már elkeltem, de két törvénycikk fordítása között kell egy is vizuális memóriatunning.

Kiscsillag Kriszta

Ugyan csaptunk a prágai részképzésünk alatt néhány olyan bulit, amit a következő életünkben is emlegetni fogunk (asszem a cseh ismerőseink is), a gombócos matyó sapkát is felpróbáltam az esküvőjén, viszont szánkón sosem húzott engem Kriszta, nem mintha tudnék énekelni...

Yngával voltunk plázázni: piercinget vadásztunk, majd ATM-et. Ezek folyományaként megszereltem Ynga hasát (árulhatnának köldökpiercing-csavarhúzót), ami kívülről úgy nézhetett ki, hogy állt két (egyébként sem odaillő) csaj a pláza közepén és az egyik simogatta a másik hasát...

Devils MC, Motor Show 2009, Építők Csarnok, Budapest

A Devils Motor Show képeivel úgy voltam, mint Mátyás király és a bíró okos lánya: sok képet szerettem volna felrakni, de nem is akartam elpazarolni a blog tárhelyét. Ezért kitaláltam, hogy megtanulok fotómontázsokat csinálni. Hát íme:



Gondolom, mindenkinek feltűnt, hogy volt sok-sok épített motor, de most néhány Erdélyből, Csehországból, Felvidékről és Lengyelországból is.



Volt sok-sok hotrod autó is, meg egy repülőből épített monstrum is.



Na igen, pasik nélkül nem élet az élet.





Rockabilly divatbemutatóra és tetovált lányok versenyére is gyűlt az éji (izé motoros/hotrodos) vad. Nálam az "utcai" pin-up lányok voltak a nyerők, mint ahogy minden tattoo-versennyel az a bajom, hogy a legjobb tetoválások sosem indulnak el, ha meg igen, akkor sem nyernek ilyen-olyan szubjektív okok miatt.

Jessie Galante Band

Az eseményfotózás csúcsa, avagy a nyertesek cipői és a szerpentin. Ráadásul szándékosan.

Igen, szeretem a babákat. De önző dög is vagyok, és még szeretnék motorozni egy darabig. Így egyenlőre marad a fotózásuk.

Condors MC lövöldözős bulija, Jászboldogháza

Szeretem az állatokat, de ami rosszabb, hogy ők is engem, legalábbis kiugrálni a motorom elé tutira. Tavalyelőtt sikerült elég alacsonyan szállnom, mert nem akartam elütni egy macskát (előtte sajnos kivégeztem egy kutymutyot 110-zel, ami miatt azóta is bűntudatom van). A motort természetesen nem hagyhattam az út szélén, így az esés utáni 25 kilométeren még azért biztos, ami biztos alapon kiszaladt elém 3 kutya és kisgyerek is. Ez nem esett annyira jól megrándult (bal) kézfejjel/csuklóval, lévén igyekeztem spórolni a kuplungolással. Tavaly konkrétan egy ragadozómadár repült szembe a bukóm magasságában, miközben én 150-nel jöttem haza Csehországból. Ráhajolva a tankra megúsztam egy szárnytockossal meg egy enyhe szívrohammal, de azért mégis csak bacca meg...
Mindezek ellenére én tényleg szeretem az állatokat. Csak azért tartunk fenn egy akváriumot, mert az egykori rákmániánkból megmaradt egy darab pszichopata guppilány és egy túlsúlyos csiga. Viszont a pesti galambok... egyszerűen utálom őket. Ezek a kis szárnyas genyók vagy le akarnak fejelni, vagy belekapnak a hajamba, vagy leszarják a Quasimodot. Receptre tudnám osztani a seggberúgást azoknak, akik etetik őket...



Amikor S. szólt, hogy a Condors MC agyaggalamb-lövészetet rendez, éreztem, hogy eljött az én időm. Nem hiszem, hogy csak úgy, hobbiból tudnék lőni egy élő állatra, viszont így, szimbolikusan szivesen rendeztem volna (agyag)madárvészt. Igen volna, mert miután kiderült, hogy ez milyen nehéz móka, megelégedtem a néhány bevállalós emberke fotózásával. Viszont az ezt megelőző lövőversenyen már teljesen kiéltem magam, az összes jelenlévővel egyetemben.




A Condors MC eleve nem bízta a véletlenre, hogy a jelenlévő klubok jól érezzék magukat. Miután befutott majdnem mindenki a jászboldogházi klubházba, egy iskolabusszal elszállítmányozták a csapatot egy Jászberény melletti sportlövőpályára. Már maga a busz egy külön élmény volt, és nem csak a folyamatosan poénkodó motorosok miatt. Némi eligazítás után indulhatott a verseny a klubok csapatai között.




Külön pirospont azért a Condorsnak, mert alakíthattunk egy női csapatot is (melőzve a biker társadalom hímsoviviszta jellegét...). Ettől függetlenül a fiúk vitték a prímet.



Letudva a kötelező versenyszámokat, ott lövöldöztek minden kezük ügyébe akadó fegyverrel (szigorúan szakértői felügyelet mellett).



A verseny legjobbja természetesen a fogadott bátyám volt (ő most kivételesen nincs a képeken), csajok között meg meglepő módon én. Hiába, a „vér“ kötelez. Persze a nemek közti különbséget jól mutatja, hogy 10 lövésből neki volt 93 pontja, nekem meg csak 78, bár én most lőttem először.

Igen, azt az ágyút is megszólaltatták a tiszteletünkre (szegény dobhártyám)

Asszem eljött az ideje, hogy a motoros klubok bevezessenek egy hajlevágást tiltó szabályt...

Jaj nektek, agyagszárnyasok

Tényleg szuper volt az a busz

Némi önkezűség eredményezte a lyukmosolyt, de jól jellemezte a hangulatot.

Hermelin és a motoros lányok

Még az Enola Gay MC Highlands motoros találkozójánál említettem, hogy 2007 májusában Csehországban motoroztam 6 lánnyal. Mivel a májusi szél jócskán átfújt bennünket, a túra gasztronómiai origója a česnečka (fokhagymaleves) volt. Ez egy teljesen sztenderd levesnek számít minden cseh étteremben, és ami a legjobb: mindenhol másképpen készítik. 2002-ben, amikor Erikával bemotoroztuk Csehország nagy részét, ettem fokhagymalevest tejszínnel, tejszín nélkül, sajttal, sajt nélkül, petrezselyemmel, pirítóssal, nyers tojással, csirkehússal, tésztával, vagy ezek kombinációjával. Egyszerűen nem lehetett megunni, így ezen a túrán megkóstoltattam a csajokkal is. Akkora sikere volt, hogy minden étteremben, ahol megálltunk, ettünk fokhagymalevest, ami a négynapos túrát tekintve nem semmi mennyiség volt.

Egyszer főztem itthon is nekik, aztán nemrég Ceca ezt a mondatot szúrta be az egyik levelébe: „Úgy, de úgy ennék most egy adagot a fokhagymalevesedből!!!!" Egy ilyen mondat után ki nem rohanna levest főzni? Ha már nekiláttam kotyvasztani, akkor már összeállítottam egy másik jellegzetes cseh kaját is, ami tulajdonképpen egy sörkorcsolya: a rakott hermelin (pácolt camembert), lánykori nevén nakladaný hermelín. Mivel a fokhagymaleves receptje szupertitkos (amíg nem lesz időm lefotózni és leírni), addig itt van a sajt leírása.



Elsőkörben tisztázzuk: nem a képeken látható adagot adtam a vendégeimnek! Aranyos és kedves csajok, de ki merné őket éhesen kiengedni az ajtaján? Elvégre kemény biker nők beszélünk!
Hozzávalók 4 személyre:
4 camembert - alapjáraton kicsi, kerek és (szimpla megszokásból) cseh gyártmányú sajtot szoktam használni, de pl. ugyanúgy bevált a téglalap alakú, natúr Bakonyi Camembert is. Ebből hetet vettem és kilencen bőven jól laktunk belőle.
3 nagy fej vöröshagyma – a hosszúkás verzióhoz mehet nyugodtan az egy sajt + egy nagy hagyma számtan. Nem vagyok az ortodoxfőzés híve, így a csajoknak lilahagymával készítettem, de simán el tudom képzelni sonkahagymával, fehérhagymával, vagy akár sok-sok újhagymával, metélőhagymával, és/vagy medvehagymával is.
6-7 nagy gerezd fokhagyma – überhagymás kaja, ez van.
Napraforgó olaj – a mennyisége függ az pácoló edénytől, addig kell önteni, amíg el nem lepi a sajtot és a hagymát (ez lehet több deci is!). Gyakorlatilag készülhet oliva olajból is, de szerintem felesleges pénzkidobás, mert a pác így is finom.
Fűszerek – só, őrölt bors (késhegynyi, fekete, fehér, vörös, akár mindegyik), pirospaprika, 8-10 mustármag, 2 babérlevél, 5-6 jóbors (magyarországiak kedvéért szegfűbors), kakukkfű, bazsalikom, szárított petrezselyem, majoránna.
Cseresznyepaprika – gyárilag kell hozzá, de mivel én nem ehetek csípőset, így önző módon ki szoktam hagyni.



A korongokat csak hosszában szoktam félbevágni, de a téglalapokat bőszen összekockáztam. Az a lényeg, hogy úgy kell összevágni, hogy minél jobban kitöltse az edényt, amiben pácolódik (különben iszonyatos mennyiségű olajat lehet ellocsolni, aminek nincs értelme). A sajt mindkét belső oldalát megsóztam, paprikáztam, borsoztam, majd mindkét oldalra nyomkodtam néhány szelet vékony karikákra vágott fokhagymát. A két fél sajt közé tettem egy vastag hagymakarikát, egybe borítottam a két részt és átszúrtam fogpiszkálóval, hogy ne csússzon szét. A tál aljára is raktam hagymakarikákat, a többi fűszert, majd egymás mellé raktam a megtöltött sajtkorongokat és a megmaradt hagymát köré pakoltam.

Én egy hétig szoktam pácolni (persze letakarva), az igazi cseh gurmánok 2-3 hét után látnak neki. Egyszer kóstoltam egy ilyet, de az már inkább csak camemberes olaj és hát izé... Kenyérrel és friss zöldséggel tálaltam, de finom savanyúsággal is. A fennmaradt fűszeres olajat le lehet szűrni és szuper salátaöntetként is.



A motoros csajok nem azok a nyafogós, kényeskedő fajták, és ha evészetre kerül a sor, akkor emberesen látnak neki. Most is simán bevágtak fejenként 3 tányér levest, majd úgy kezdték el enni a sajtot, mint aki aznap lát először kaját. A vége felé komolyan aggódtam, hogy rosszul lesznek ekkora mennyiségtől, de közben tuti nőttem a büszkeségtől vagy 10 centit. Mindenesetre azóta magassarkúban járok melózni, ha esetleg nem tűnne fel valakinek.