2009. július 9., csütörtök

Árpád-kori falu, Tiszaalpár

Útban a következő látnivaló felé megláttam az útszélén egy sárgadinnyét áruló bácsit. Egyből jeleztem a csajoknak, hogy megállunk, és pár perc múlva már válogattunk is az édes illatú gömbök között! Végre valami haszna volt annak, hogy kocsival jöttem…





Tiszaalpáron sajnos nem nagyon (semennyire) táblázták ki az Árpád-kori falut, így csak kérdezősködés után találtuk meg.



Bár régészeti leletek nem bizonyítják, de Anonymus Gesta Hungaroruma és Vörösmarty Mihály Zalán futása című eposza szerint itt zajlott a honfoglalás döntő ütközete Árpád és Zalán vezér között a magyarok győzelmével. E csata emlékére építették fel az egykori Várdomb tövében a kora középkorra jellemző veremházakat, kemencéket, gabonatárolókat, cserényt és kutat.



A náddal fedett, ill. földfödémes építmények elnézve el is határoztam, hogy ha egyszer hajléktalan leszek, akkor egy ilyenben fogok lakni, csak a motorom miatt hozzá kell építeni egy sufnit is.



A jegyárus ajánlására felmásztunk a dombra is. Mondta, hogy nyugodtan nézzünk körül fenn, majd ő ránéz a motorokra, de ahogy felérünk a lépcsők tetejére, már ott volt mögöttünk…



Viszont az éppen virágzó kerti jukkával sűrűn teleültetett templomkert, és az onnan nyíló kilátás az alpári Holt Tiszára, valamint az azt övező mocsárrétekre és láperdőkre egyszerűen festői!






Mindezt felügyeli a domb túloldalán állva Árpád fejedelem szobra, amelyet Janzer Frigyes alkotott 1996-ban, a millennium alkalmából.




Beöltözés (mármint a csajok öltöztek be, mert én hülye úgy ugrottam be a kocsiba induláskor, ahogy leszálltam a motorról, csak egy túraszandált húztam a veszkó helyett. Persze, hogy majdnem megfőttem a kocsiban…) után nekifutottunk a pusztának, pontosabban Bugacpusztának.








Ja, még Tiszaalpáron beugrottunk egy kosárfonó manufaktúra bemutatótermébe is. Ilyen helyes virágtartókat is árultak, bár a hangya motorjának villaszöge kicsit meredekre sikeredett...

1 megjegyzés:

Hungarian Castles írta...

szép képek, érdekesek ezek a bádog figurák :)

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...